A szavak ereje

Sziasztok! Végre meghoztam a várva várt novellát! Elhihetitek nem ti vagytok az egyetlenek, akik tűkön ültek miatta, már én is annyira vártam, hogy végre befejezhessem és bemutathassam nektek!

Nagyon szépen kérek mindenkit, hogy aki elolvasta írja meg véleményét itt, chat-en, vagy küldjön egy üzenetet a Facebook oldalamon!

A történetről csak annyit, hogy az egészet viccesre terveztem, viszont a végénél valahogy úgy jött, hogy már nem tudok dönteni...Ez a novella egyszerre szomorú és vicces! Jó olvasást kívánok, a véleményetek pedig tényleg nagyon fontos lenne! Csak pár gombnyomás az egész! Előre is köszönöm!

Dragonfly.

A szavak ereje

A reggeli nap fényei melegen sütnek világos bundámra azt jelezvén, ideje lenne indulni és addig nyávogni, amíg a főnök reggelit nem ad. Azt mondtam, hogy főnök? Ó, bocsánat! Összekevertem szerény személyemet a pincérrel...
Tehát most odavánszorgok ahhoz a csupasz, vízzel mosakvó emberhez és hangosan énekelni kezdek. Gyönyörű hangomat ő nyivákolásnak nevezi, de nem értem, hogy miért. Hiszen én bámulatos vagyok, minden tulajdonságommal együtt!

Hirtelen egy fehér kispárna repül felém és elterít a földön. Ez háborút jelent!

Kimászom alóla, és karmaimat a kanapén élezve, folytatom szólómat.

- Valaki üsse le azt a hülye macskát! Tönkreteszi a kanapét! - Kiáltja a legkisebb szolga, aki általában a leglustább is. Sosem csinálja azt, amit kérek, ráadásul még felesel is. Azt hiszem Sidney a neve, és néha felhozza azt a hülye fickót is, akivel előttem cserélnek nyálat a legundorítóbb módon. Nem értem miért nem tudja egyszerűen csak megszagolni a fenekét, mint az ebek, majd elhúzni a fenébe? Vagy nyalogassa a nyakát! Azt mindenki szereti.
- Gyere Genius, megetetlek! - Pattan fel  Elisabeth, az egyetlen családtag, aki tényleg szeret. Simogat, vakargat, cseréli a WC koszos részeit, bár etetni általában a pocakbajnok csávó, Anthony szokott. Feláll a szőr a mancsomon, ahogy belegondolok milyen undorító tud néha lenni. Ráadásul hangosan horkol éjszakánként! Brrr....
Kidöcögök a konyhába, felpattanok az egyik székre, és oldalra fordított fejjel várom, hogy Eliz is jöjjön. Semmi.
- Hé! - Szólok oda. Ők sajnos nem értik amit én mondok, pedig annyira próbálkozom. Rengetegszer gyakoroltam már a "Hagyjál" és az "Éhes vagyok" kifejezéseket, de sosem sikerült úgy, ahogy terveztem. Mindig csak egy nyamvadt "Miáú" csúszik ki apró, de hegyes fogaim közül.
- Hé! - Ismétlem meg, majd leugrom a székről, hogy megnézzem hol tart már. Kár volt. A dagadt lefogta, és most ezek sem tudnak elszakadni egymástól - Abbahagyni! Éhes vagyok! - Mászok fel hozzájuk az ágyba. Mindkét szempár rám szegeződik, Eliz pedig elneveti magát.
- Megyek már cicó - Mondja, majd lemászik Tonyról.
- Végre...
- A szőrcsomó fontosabb mint én? - Ül fel Anthony, hogy kicsit megmozgassa végtagjait. Elisabeth csak rákacsint, majd kisiet a konyhába. Követem, ma már harmadszorra megtéve ezt az utat. Ha így folytatom a végén le fogok fogyni!
Reggeli után úgy döntök kettesben hagyom őket, ezért az ablakon keresztül távozom, hogy megkeressem azt a cuki új szomszédot. Szőre hosszú, szürke, szemei zöldek. Ő az egyetlen macska, aki talán még nálam is dögösebb.
Felmászom a kertünkben álló fára, és onnan keresem őt. Már épp kezdem feladni, mikor valaki hirtelen megijeszt hátulról én pedig egy hatalmas sikítással jelzem, hogy nem volt vicces cselekedete.
- Mégis mi a francot képze... - Arcom ellágyul, amint megpillantom a "vadászt" - Á, szia cica!
- Ne cicázz le, van nevem is!
- Igen? És megtudhatom?
- Meredith vagyok. Meredith Grey.
- Abból a hülye, orvosos sorozatból? - Látom macskifejezésén, hogy nem veszi a poént, ezért én is inkább befogom.
- Meg kell változnod, duci...
- Hé, azért én visszafogtam magam, jobb lesz, ha te is ezt teszed!
- Én nem vicceltem. Kövér vagy, pökhendi és bunkó. Meg kell változnod - Ennek a csajnak kiestek a fogaskerekei - már ha egyáltalán voltak neki.
- Te totálisan hülye vagy...
- Tudtad, hogy nekünk macskáknak kilenc életünk van? - Gondolom a témát próbálja terelni.
- Igen... - Nézek értetlenül - És?
- Meg fogsz halni, ha tovább folytatod a többi élőlény szitkozódását. Kilenc szó, kilenc élet. Sok szerencsét! - Mire kettőt pislantok Meredith, a buggyant macskanő, már el is tűnik. Tényleg érdekelne, hogy miről is beszél. Meghalni? Én? Hah! Ekkora butaságot, még életemben nem hallottam!
Ez a macska segített ráeszmélni valamire... Arra, hogy éhes vagyok.
Lemászom a fáról, majd vissza az ablakon. Ötödjére is megteszem az utat a konyhába, ám tálamat üresen találom. Mi a fene? Nem emlékszem arra, hogy megettem volna az összes kaját. Nyammogok egy kicsit, aztán beszökdécselek a szobába, ahol Tony éppen a papírjait rendezgeti. Ez a munkája, vagy, hogy is nevezik az ilyesmit az emberek...
Felpattanok a kanapéra és csak nézem, de ő nem figyel rám.
-  Anthony! - Nyávogom, majd megnyalom a szám. Tony felnéz, elmosolyodik, aztán visszatér a papírjaihoz - Nem hallod, hájfej? Éhes vagyok! - Fújok egyet. Nemsokára úgyis ebédidő, majd akkor jól bezabálok.

Egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből azt a libát. Igazság szerint még fel sem fogtam mi történt azon a fán, ezért úgy döntök, hogy visszamegyek, hátha ismét ott találom. Elmagyarázhatná a dolgokat...
A környék csendes, az utca összes macskája már a délutáni pihenőjét nyomja, én pedig még mindig itt ülök, az egyik faágon, Meredith Grey-t keresve. Megkordul a pocakom. Én ezt nem bírom tovább! Órák óta várok, de nem történik semmi! Belefáradtam szőrszálaim számolásába! Hazamegyek!
Felpattanok, majd óvatosan lesiklom a fa törzsén. Még szerencse, hogy karmaimat a minap sikerült megéleznem.
A házunkhoz csak egy útszakaszon kell átmenni. Nem túl forgalmas, általában csak az itt lakók fordulnak meg erre, én mégis kifogom az egyetlen erre járó autót, mely átgázolva rajtam a betonnak lapít. Most biztosan úgy nézek ki, mint egy szőrös csatornafedél végtagokkal és farokkal…

*Másfél évvel korábban*

Beteg vagyok, kicsi és törékeny. Az eső szakad, anyu pedig eltűnt. Félek. Nem tudom merre járok, csak azt, hogy fázom. Macskanáthától begyulladt szemeim le akarnak csukódni, kényszerítenek, az alvásra, de nem lehet! Nem állhatok meg. Most nem. Meg kell keresnem a családomat, hogy anyu meleg bundájához bújjak, valamint, hogy egyek valamit.

 Felnézek, a világító pontokkal teli sötét valamire. Anyu azt mondta, hogy egyszer mindenki felszáll oda, hogy mindenkinek kilenc élete van, kilenc homokórája, melyek közül mindig csak egy pereg. Ha minden egyes homokszem odavész, a lelkünk felszáll. Ó, anyu bár tudnám mi az a lélek...

Megállok. Nem tudok továbbmenni. Az egyik eresz alatt megbújva, összegömböjödök. Vacogok, az álom mégis hamar elkap...

*Napjainkban*

- Egy kicsit balra - Dorombolom, ahogy valaki a hátamat mosdatja. Várjunk csak... Szemeim felpattannak, de ki is égnek a nyári sugaraktól. Várok, hogy a fekete foltok eltűnjenek tekintetem elől, majd megpillantom Meredith-t. Zöld szemeivel kettőt pislant - Mi történt? - Kérdem.

- Undok voltál a gazdáddal, így elütött egy kocsi. Ezt adta a sors... Én megmondtam.

- Elütött egy autó?

- Ja. Az aszfaltra tapadtál, mint egy matrica.

- A homokóra...

- Tessék?

- Lepergett az első homokórám. Meghaltam. Nyolc életem maradt...

- Biztos vagy benne, hogy nyolc? - Húzza hátra egyik fülét, a mellettünk elhaladó gyermekek hangjára. Fogaskerekeim forogni kezdenek. Nem, egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy ennyi maradt hátra. Mikor is volt emlékezetkiesésem? Gondolkozz te zseni, gondolkozz!

*1 évvel korábban*

Vacsora után vagyunk. A lányok ketrece felé tartok, hogy kecses alakom mutogatásával, dörgölőzéssel, dorombolással és bundanyalogatással elcsábítsam az egyiket. Ahogy egyre közelebb érek, észreveszem, hogy pár kandúr már megelőzött. Ostoba vagyok? Nem hinném, inkább azt mondanám, hogy bátor, mivel nem állok meg, hanem haladok tovább. Ducika, a kandúrok legnagyobbika észrevesz. Otthagyja Puszedlit, és felém közelít, bandája pedig követi. Ducika, Dönci és Sziszu a menhely legmenőbb macskái. Senki sem mer kikezdeni velük. Érdekes, amikor emberek jönnek, hogy hazavigyenek valakit, belőlük lesznek a kezesbárányok. Mégsem kellenek senkinek. Nem is értem miért...

- Mit akarsz itt nyomi? - Állnak meg előttem, ezzel elállva utamat.

- Genius vagyok, nem nyomi...

- Nem ezt kérdeztem!

- Csak nem csajozni indultál? - Szólal meg Sziszu is.

- A helyetekben én elengedném magamat... - Mondom fenyegetően, őket mégsem érinti meg a dolog. Dönci közelebb lép.

- Rajta kandúrok, nyírjuk ki!

*Napjainkban*

Meredith farkával megcsikizi az orrom, hogy visszahozzon a jelenbe. Válaszul tüsszentek.

- Hat. Hat életem maradt... - Grey kisasszony arckifejezése alapján arra a következtetésre jutok, hogy tévedek - Kevesebb?

- Nem érted ezt az egészet, igaz?

- Mit kellene értenem?

- Nem az a vágyam, hogy kinyírjalak... Azt szeretném, ha ráébrednél végre ki is vagy valójában... Mert ez a goromba dög, amivé váltál nem hasonlít a valódi énedre...

- Akkor ki vagyok én?

- Erre neked kell rájönnöd... Gondolkozz! Észrevettem, hogy eszedbe jutott az a nap, amikor megutáltál minden macskát... Most az emberekre fókuszálj!

Lehunyom szememet és hagyom, hogy a múlt teljesen befedje elmémet, akármennyire is tartom furának, hogy ez a csaj a gondolataimban turkál.

*6 hónappal korábban*

Az ágy alatt bújtam el, reménykedve, hogy nem találnak rám. Félek, hiszen ha Tate és Cody elkapnak... Nos, azt nem élem túl.

Én nem akartam ezt, valahogy mégis megtörtént... Rám találtak a folyóparton, hazahoztak, amikor tudták jól, hogy utálják a macskákat. Csak meg akartak kínozni...

- Bu! - Ijeszt meg Cody, mire én a másik irányba rohanva próbálok menekülni, ám Tate sebesen lecsap rám. Most úgy sikítanék, ha tudnék.

- Tudod milyen büntetés jár azoknak a macskáknak, akik nem viselkednek jól? - Kérdi tőlem Tate, majd választ sem várva a fürdőszobába visz, ahol a kádat teljesen feltöltve találom.

- Én nem csináltam semmit, kérlek ne tegyétek ezt velem! - Minden küzdelmem hiábavaló. A víz alatt már nincs több levegő, oxigén nélkül pedig minden életnek vége.

*Napjainkban*

- Nos? Mire emlékszel?

- Az az ikerpár... Tényleg megöltek?

- Igen.

- Miért?

- Ez volt a sorsod... Nem tudom. Talán azt akarták, hogy újra találkozzunk...

- Újra? Tán téged is ismerlek?

- Előbb-utóbb, mindenre sor kerül... - Ezek Meredith utolsó szavai, mielőtt elhalványodik, végül pedig teljesen eltűnik. Annyira gyorsan történik minden, hogy összezavarodok.

- Mi a fene? - Pillantok körül, de sehol sem találok senkit - Meredith?! - Kiáltom, mire az egyik ház ablakából egy papucsot vágnak hozzám.

- Fogd be a szád, büdös dög! Menj haza! - Rikkantja egy nő, majd bevágja az ablakot, és elhúzza a függönyt. Vajon él még az egyesség? Mert most nagyon elküldeném azt a nénit egy melegebb éghajlatra... Remélem van fürdőruhája.

Otthon elgondolkozom a dolgokon, és rájövök, hogy én eddig minden nőt elveszítettem az életemben. Először Bonniet, akit a folyóparton ismertem meg... Ott üldögéltem magányosan, ő pedig fogott nekem egy halat, később pedig megtanította hogyan halásszak, hogyan éljem túl a vadont... Egyik nap nem jött el a szokásos helyünkre. Ekkor találtak rám az ikrek. Azóta nem is láttam őt.

Bonnie után jött egy menhelyi cica, akivel összemelegedtem odabenn. Ugyan a nevét elfelejtettem, de gyönyörű bundája, és szemei örökre megmaradnak... Rózsaszín orrán egy apró barna folt díszelgett...

A harmadik és egyben legfontosabb nőstény az életemben anyukám volt, Mere... Uramfia! Istenem, annyira buta vagyok! Miért nem vettem észre?!

Meredith Grey, mindenidők legjobb édesanyja... Elvesztettem őt, s testvéreimet is azon az éjszakán, amikor két hónaposan először meghaltam... Ezek szerint nem voltam egyedül, a macskanátha nem csak engem győzött le aznap éjjel, hanem a családomat is.

- Annyira sajnálom mami - Suttogom a sötét némaságnak, remélve, hogy anyu meghallja - Kérlek bocsáss meg nekem mindenért... Bár melletted lehettem volna azon az estén... Elbúcsúzhattam volna tőled... - Szipogok párat, majd folytatom - Mivel akkor nem tudtam megtenni, most el szeretném mondani mennyire szeretlek, és nagyon sajnálom, hogy megszöktem, valamint azt, hogy hagytam a környezetemnek, hogy megváltoztasson... Olyan lettem, amilyen nem is vagyok... Ez többé nem fordul elő. Megígérem.