*
,,A régi otthonában már fázik
ez minden, ami őt egyedül tartja
Az apja elhagyta, anyja pedig ismeretlen
Van hely, amit otthonnak nevezhet?
Én majd találok neki menedéket
Egy házat, egy otthont, vagy egy pihenőhelyet...
Megadom neki a szeretetet, amire szüksége van
A szívünk pedig örökre összefonódik..."
Ez állt a kártyán, amelyet az öltözőmben hagyott valaki. Nem fogtam fel mit akartak vele, hiszen ez csak az egyik dalom szövege, így nem foglalkoztam a dologgal. Biztosan egy rajongó volt, aki VIP jegyet vásárolt, s így akarta tudatni, hogy itt járt, amíg én zuhanyoztam. Aláírtam hát, aztán felöltöztem, majd vártam egy kicsit, hátha visszatér az ismeretlen látogató. Végül nem jött, így kilestem a folyosóra, de ott sem találtam senkit. A dedikált lapot a lábtörlőn hagytam.
Hazafelé még beugrottam az egyik kínai étterembe, ahol magamba tömtem egy nagy adag mustáros csirkét. Fárasztó, ha az ember híres. A koncertek után általában annyit eszem, mint egy disznó, ezért természetesen a következő délelőttömet a konditeremben kell majd töltenem. Ilyenkor vagyok hálás a bandánknak, amiért még nem készítettünk lemezt, és nem kell hosszú hónapokig tartó turnékra mennünk. Hogyan tudnék én csaknem egy évig olyan életet élni, ahol a nap minden percében pörögni kell, legyen szó bulikról, fellépésekről, rajongói találkozókról, vagy akár nyíltkörű dedikálásokról? A legijesztőbb ebben az, hogy mégis ez lesz a jövőm, ettől pedig egy picit rettegek. Mi lesz velem a londoni szusi nélkül? A csirkéről pedig még nem is beszéltem...
A körúttól való félelmemmel kapcsolatos kérdések még kényelmesen modern lakásom falai közt sem eresztenek. Hiába huppanok le fekete bőrkanapémra, s hiába pillantok körbe a nappaliban, a falon lógó festmények, az átlátszó üvegbútorok, még a kedvenc könyveimmel teletömött polc sem tudja elhessegetni gondolataimat. Mindig is erről álmodoztál Jamie, hogy elismert és híres legyél. Akkor most mi a probléma? Miért tartod ezt annyira hátborzongatónak? Amikor azt kívánjuk, bárcsak népszerűek lehetnénk, nem gondolunk a következményekre. Színész vagyok, énekes, modell, szabad perceimben gördeszkázom, fáradt napokon pedig a kandalló mellett olvasgatok. A szerelmi életem káosz, barátaimmal csak a próbákon, fotózásokon tudok találkozni. Szinte nincs is magánéletem. Kellett ez nekem, mert szerepelni akartam és imádom a munkám, de a felhajtás kikészít. Nem mutatom, hisz nem hiányzik senkinek, hogy gyengének tűnjek, vagy netán kipurcanjak a fáradságtól, ráadásul a rajongótábort sem kellene felizgatnom. Többet érdemelnek. Jobbat érdemelnek.
Egy éles hang riasztott fel álmaimból. Újra fel kell kiáltania ahhoz, hogy ráeszméljek, ez valójában a csengő. Ki lehet az? Mit akarhat ilyen korán?
Magamra rángattam az egyik fekete pólómat, miközben az ajtóhoz siettem. Kipillantottam a kukucskálón, de a folyosó falán kívül mást nem vettem észre. Már kezdtem azt hinni, csak szórakoznak velem, ám ekkor valaki csapkodni kezdte az ajtót. Olyan, mintha türelmetlen lenne.
- Igen? - Kérdtem kicsit ingerülten, miközben kitártam az ajtót, mely előtt nagy meglepetésemre egy kislány állt. Kihajolva körülnéztem, de felnőttet sehol nem láttam. Ez valami átverőshow?
- Te lennél az új apukám? - Szemeivel alaposan megvizsgált, olyan volt, mint a vadászó oroszlán, egy szőke csöppség testében, kinek kezeiben plüsszsiráf pihent.
- Az ,,új apukád"? - Világos szemöldököm a hajtövemig szaladt. Apukája? Lehetetlen. A lány maximum három éves lehet, akkor pedig éppen Lilyvel voltam, akivel azóta is tartom a kapcsolatot. Nem igazán tűnt terhesnek a díjátadókon. Matilda alapból elvesztette jelölését, hisz kapcsolatunk egy éve kezdődött. Bonnie, a volt menyasszonyom? Kétlem, arról tudnék, nem titkolna el egy ilyen fontos dolgot. Az exbarátnők listája pedig itt véget is ér, és ez csak egy dolgot jelenthet: a lány nem az enyém. Bizonyára eltévesztette az ajtót. Mason, a szomszéd pasas elég nagy nőfaló, nem csodálkoznék rajta, ha becsúszna egy baleset baba. - Elnézést törpe, de szerintem nem jó helyen jársz.
- De igen! A néni azt mondta itt csengessek.
- Az anyukád tévedett.
- Ő nem az anyukám! - A kislány mérges lett, lábával dobbantott egyet, majd elsuhant mellettem és levetette magát a TV elé. Lába nem ért a földig, így körbe-körbe kezdte azt lóbálni. Megesett rajta a szívem. Nem dobhattam ki, mégiscsak egy gyerek, de itt sem maradhatott.
- Hogy hívnak?
- Piper. Ő pedig itt Édi. - Zsiráfját büszkén magasra emelte, ajkain most jelentkeztek először a mosoly jelei.
- Értem. Nem vagytok éhesek?
- Csinálsz nekünk kakaót?
- Megnézem mit tehetek. - A konyhából felhívtam a rendőrséget, de nem mentem velük sokra. A frusztráló hanggal rendelkező nő leszidott, amiért hamis bejelentésekkel bombázom őt, aztán így folytatta: - És ha a gyermek tényleg igazi, nem szép dolog ily módon lepasszolni. Szégyellnie kellene magát! - A homlokomra csaptam, majd kinyomtam a készüléket. Reménytelen. Magamra maradtam egy óvodással, miközben tegnap még egy nemlétező turnétól rettegtem.
,,Egy gyilkos áll odakinn, kopogtat az ajtón
Nem tudom, lehet, hogy be kéne engednem
Érzem, a végzet a földre taszít
Láttam arcomat az Ezer Szellem völgyben
Ezért összetettem a kezem és imádkozni kezdtem Istenhez: ,,kérlek ne tedd ezt!"
Érzem, a végzet a földre taszít
Ha meg tudnám ezt oldani, életben maradnál?
Ha ma maradok, meggondolod ma..."
Tristannel, a banda egyik gitárosával egyszerre kaptuk fel fejünket a sikítós nevetésre, amely a folyosóról szűrődött be. A hónap végére készen kellene lennünk az új dalunkkal, de még szinte sehol sem tartottunk benne, ráadásul Piper is csak nehezítette a munkálatokat.
- Legközelebb szólj, hogy ne Rolandra bízzam a gyereket...
- Legközelebb? Négy órája sincs nálad, máris elkötelezted magad?
- Nem így értettem Tris. Természetesen nem tudnám őt elvállalni, de hónapokba is telhet, amíg... - Ekkor pillantottam meg a tegnapi kártyát. Maria, nem dobta ki, az asztalomra tette vissza. Újra és újra elolvasom magamban az üzenetet és rájövök, hogy semmi sem véletlen. Piper érkezését előre megtervezték. Hogy ki, azt nem tudom, talán soha nem is fogom, ám a célja egyértelmű. Arra kér, hogy szerető otthont találjak az árva lánynak. Egek ura! Hát persze! Hogy is nem jutott hamarabb eszembe? - ...amíg otthont nem találok neki.
- Tessék?
- Valaki nálam hagyta őt, csak mert abban bízott, hogy én majd családot keresek neki. Tudod, a dalunk! Az Éber Városok...
- Miért nem elég egy árvaház? Berakod őt, és a gyermekprobléma megoldva. - Szúrós tekintettel meredtem rá. Ezt ő sem gondolhatta komolyan.- Nem így értettem Tris. Természetesen nem tudnám őt elvállalni, de hónapokba is telhet, amíg... - Ekkor pillantottam meg a tegnapi kártyát. Maria, nem dobta ki, az asztalomra tette vissza. Újra és újra elolvasom magamban az üzenetet és rájövök, hogy semmi sem véletlen. Piper érkezését előre megtervezték. Hogy ki, azt nem tudom, talán soha nem is fogom, ám a célja egyértelmű. Arra kér, hogy szerető otthont találjak az árva lánynak. Egek ura! Hát persze! Hogy is nem jutott hamarabb eszembe? - ...amíg otthont nem találok neki.- Tessék?
- Valaki nálam hagyta őt, csak mert abban bízott, hogy én majd családot keresek neki. Tudod, a dalunk! Az Éber Városok...- Piper innentől kezdve nem probléma, hanem küldetés, vagy kihívás, nevezd, aminek akarod...
- Rendben, akkor marad a probléma jelző. Befejezhetnénk végre a Szívtörőt? Délután randim lesz.
A dal időben elkészült, Tristan mégis sebesen távozott a The Darling Buds házból. Nem sokkal később Dan, majd Roland követte példáját. Egyedül maradtam egy alvó hercegnővel. Várjak, amíg felébred, vagy próbáljam óvatosan kicipelni? Nem kéne leejtenem, az fájna neki, én pedig nem tudnám kezelni a sírást.
Úgy döntöttem, hogy felhívom Evat, ő mindenre jól tudja a megoldást. A hangpostán kívül nem kaptam más választ, tehát a másik nőnemű barátomhoz kellett fordulnom. Lauren Samuels, ajánlom, hogy te elérhető legyél! Három sípolás ment le, mégis több órának tűnt. Aztán felvette. Hangja nyugodt volt, akárcsak a személyisége.
- Szia Sárkány!
- Lauren! Azonnali segítségre van szükségem! Megoldható lenne egy találkozó?
- Halálra ijesztesz... Mi a gond? Miért suttogsz?
- Csak gyere a szokásos helyünkre. Ott találkozunk fél óra múlva.
- Rendben. - Ismét elnyelt a magány s vele együtt a csend is. Azon kezdtem agyalni, hogyan fogom szegény lányt az autómba tuszkolni, anélkül, hogy felkelteném. Aztán reménykedni kezdtem, hogy senki sem veszi majd őt észre út közben. A piros Porsche nem tűnt túl alkalmasnak Piper szállítására, ráadásul gyermeküléssel sem rendelkeztem.
A lány nehezebb volt, mint amire számítottam. Rájöttem, hogy nem tudom észrevétlenül felemelni. Fel kellett hát ébresztenem. Óvatosan simítottam meg szőke tincseit, majd az arcát. Gyönyörű volt, és elképesztően aranyos. Hogy volt szíve bárkinek is csak úgy kidobni őt? Mi jogon kérdezek ilyet, amikor én is le akarom őt passzolni?
Piper nyöszörögni kezdett, így a fülébe súgtam, hogy most autózunk, egy kicsit. Kinyújtotta rövid karjait, hogy átölelhesse a nyakam, amíg elcipelem a járgányig. Óvatosan tettem őt le az ülésre, megigazgattam, aztán visszaszaladtam a zsiráfért. Az érkezés pillanatáig ki sem nyitotta szemeit, csak összegömbölyödve ült, mint egy bébisündisznó. Ezek után viszont megállíthatatlan volt. Kézen fogva mentünk be az étterembe. Megfigyeltem kezeit. Olyan apróak voltak, hogy csak az egyik ujjamat érte át velük, tenyere szinte elsüllyedt az enyémben.
- Szereted a sültkrumplit? - Kérdeztem, miközben helyet foglaltunk. Heves bólogatásba kezdett, ezért rendeltem egy óriási hamburgert, neki pedig egy kis adagnyi burgonyát. Azt majszolgatta, amíg Lauren meg nem érkezett, kinek szemei elkerekedtek, amikor meglátta Pipert. Habozva lépett mellénk.
- Sziasztok - Nyögte bizonytalanul, majd lehuppant mellém. - Sárkány, ő kicsoda?
- Sárkány? Ez a neved? - Piper ujjongani kezdett. - Kinek van ilyen neve a szuperhősökön kívül?
- Ki mondta, hogy nem vagyok szuperhős? - A lány vigyora szélesebb lett, Lauren pedig még mindig nem fogta fel mi történt.
- Van egy lányod? Kitől?
- Igazából nem az én lányom. Azért küldték, hogy új családot találhassak neki.
- Mi? Jamie, ez őrültség!
- Kérlek, ne kérdezz többet, én sem tudom a válaszokat. Csak szeretnék egy biztonságos, szerető otthont Pipernek. Segíts benne, kérlek! - Elgondolkodott. Először nem tudtam eldönteni, hogy el fog-e menekülni, vagy tényleg kapok tőle tanácsot. Bizonytalanságom csak akkor múlt el, mikor előkapta mobilját, felhívott egy nőt, majd szemceruzájával az egyik szalvétára firkantott egy telefonszámot. Miután letette, elém csúsztatta a papírtörlőt. - Harry Wilson. Segíthet neked, de fel kell őt hívnod, hogy megbeszélhessetek egy találkozót. Általában csecsemőkkel foglalkozik, de biztosan tesz kivételeket is.
- Köszönöm Kiskacsa. Ígérem, hogy meghálálom.
- Remélem is. Az ebédszünetemet adtam neked. Ezt is igazán megérdemlem. - Karcsú kezei közé fogta a hatalmas hamburgert, amit magamnak rendeltem, majd beleharapott. Miután megállapította, hogy ízlik neki, felállt és egy intéssel elintézve a búcsúzást, távozott.
Délután bevásárlást tartottunk Piperrel, amely annyira kimerített, hogy úgy döntöttem, csak másnap fogom felhívni ezt a bizonyos Harryt. Különös, hogy minden programomat lemondtam egy lányért, ilyen még a volt barátnőim kedvéért sem történt soha. Meg is említettem neki, amikor a St. James's Parkban jártunk. Rettentően maszatos volt a vaníliafagyitól, amit a kedvenc cukrászdámban vettem, ezért egy zsebkendővel megtörölgettem a száját, ő pedig hálából egy hatalmas mosolyt villantott. Jól szórakoztunk. Megkedveltem, tényleg az apjának éreztem magam, hiába próbáltam a belső falaimon kívül tartani őt. Így nehezebb lesz őt elengedned! Ne légy bolond! Semmi időd nem lenne rá! Aznap éjjel a kanapén aludtam. Piper, valamint Édi kapták meg a nagy és kényelmes franciaágyat.
Reggel korábban ébredtem, mint ő. Túl sok gondolat kísértett. Készítettem reggelit, letusoltam, majd az erkély korlátjára támaszkodva elszívtam egy cigit. Piper mellett nem éreztem rá kényszert, így nem is voltak elvonási tüneteim, sőt el is feledkeztem a dohányról. Hogy lehet egy gyermek ekkora hatással egy felnőttre? Létezik ilyen egyáltalán? Kabátzsebemből kihalásztam a gyűrött szalvétát, melyen a számok is elmosódtak kicsit. Megkerestem az iPhoneomat is, bepötyögtem az összes karaktert, tárcsáztam, majd a fülemhez emeltem a készüléket. Az öreg férfihang már az első sípolás után beleszólt.- Harry Wilsonnal beszélek?
- Igen. Miben segíthetek? - Mondani akartam, de nem jöttek szavak. Nem tudtam megszólalni. Úgy kellett volna kezdenem, hogy Jamie Campbell Bower vagyok és egy csodálatos, Piper nevű lánynak szeretnék új otthont találni. Hogy ehelyett mit tettem? Cafatokra téptem a Laurentől kapott szalvétát, kinyomtam a telefont, majd bementem a szobába. Piper éppen ébredezett. A lábához ültem, megvártam, amíg teljesen észhez tért. Ezután szólaltam csak meg: - Mit szólnál, ha ma szereznénk neked pár új barátot a játszótéren?
,, ... Tőle különlegesnek érzem magam
Istenem, remélem, hogy az vagyok
Vagy ő mindenkivel ezt teszi?
A mosolya, ahogy az arcát a tenyerembe fekteti
Ez megerősíti, hogy a szépség tényleg létezik
Vigyél messze a gondjaimtól
Nem leszek buborék
Valahol, biztonságban, ahol csak ülünk és megtartjuk a hitünket..."
*
