Hey, sweeties!
Ma egy kedves barátnőm születésnapja van. Hónapokkal ezelőtt megígértem neki, hogy írok egy novellát annak örömére, hogy milyen okos és ügyes. Késtem vele, mint a szemét, ahogy általában, de talán a születésnapján kiengesztelhetem a kész szöszmösszel, amit most ide publikálok.
Tehát még egyszer Isten Éltessen sokáig, Flóra, üdv a felnőttek sötét világában! :-)
Spoiler alert: igen, jön az Igazi Sherlock folytatása, a novella vége erősen utal a következő történetre!
Remélem tetszik, enjoy!
XxX Elly
- Már régen oda kellett volna adnom - Jamie bocsánatkérően pillantott rám, én csak a szemeimet forgattam, aztán újra elolvastam a lapot. Soha többé nem láttam a férfit, aki többször mentette meg az életem, mint ahányszor meg tudnám köszönni neki. Nem tudtam úgy megköszönni, ahogy ő szerette volna. Inkább elhagyott.
Esküvői meghívó. Az övé. Az Övé.
*
- Vivi! Itt vagy! - Martin szaladt felém. Szürke öltönyében úgy festett, mint Watson, mikor elveszi Mary-t. Vajon az az öltöny? Vagy csak kísértetiesen hasonlít rá? Ez az az öltöny. Látom a varráson, az színárnyalaton. Még szerencse, hogy Amanda nem azt a ruhát választotta. Mókásan nézne ki menyasszonyi ruhában egy esküvőn, ahol nem ő a menyasszony. Nem! Jávor Vivien! Moderáld magad!
- Itt! - hagytam, hogy karjai összefonódjanak derekamon, fél perccel később a másik felemen Amandát, a combjaim alatt pedig a két kis szörnyeteget éreztem. Legalább valakik igazán örülnek nekem. A Freeman család mindenképpen.
- Úgy tudom, nagy feladatot szántak neked... - húzta el a száját Martin. Persze, sejthettem volna. Ő pontosan tudja, mi volt közöttünk Benedicttel.
- Igen, miután igennel válaszoltam a meghívóra, Sophie azonnal az egyik koszorúslánynak akart. Azt hiszem, Benedict még mindig nem hiszi el, hogy eljöttem.
- Minden rendben lesz - simogatott meg a derekam Amanda. Ő is tudja, óriási. Csupa nagybetűvel.
- Még senkinek nem voltam a koszorúslánya - igyekeztem triviális információval eltussolni, hogy a vőlegény életem szerelme.
- Ugyan! Csodálatos vagy a ruhában! De a hajad...
- Imádom! - vágtam rá rögtön, és végigszántottam a puha tincseken.
- Szőkével olyan voltál, mint Csipkerózsika - biggyesztette le ajkait Amanda.
- Ha te mondod...
- De így nem fogjuk tudni befonni! - dobbantott mérgesen a kis lábával a legkisebb Freeman.
- Ne aggódj édesem, ezt is be lehet! Sőt, szalagot is tehetsz bele, ha ezzel itt végeztünk! - a kis szőkeségre kacsintottam, és hagytam, hogy hálából felmásszon az ölembe.
Borzasztóan szűk volt a szoba. Éreztem, ahogy a ruhám alsó rétege vizesen rám tapad. Görcsösen szorítottam az apró csokrocskát. Szorosan összeszorítottam a szemeimet, de így is egyesével ki tudtam szagolni, hogy milyen virágok vannak a bokrétámban. Kerti viola, szegfű és rezeda. Rozmaring. Az egyik legkedvesebb illat számomra, amit mostantól száműzhetek az életemből, máskülönben örökre erre a napra fog emlékeztetni. Alig várom, hogy vége legyen ennek a napnak, és a kukába hajítsam a növényeket. Nem is igazán értettem mit keresek itt. Tisztán emlékszem a napra, amikor Sophie felhívott, és szinte már sírós hangon megkért, hogy legyek az egyik koszorúslánya, mert nincsenek elegen. Közölte,hogy tudja, mennyire szoros barátok voltunk Benedicttel, így szeretné, hogy ezen a csodálatos napon olyan különleges helyet foglaljak el, mint a leendő férje szívében. Azt elfelejtettem megemlíteni neki, hogy ha a férjének van egy kis esze, száműzött a szívéből, én ugyanis figyelmeztettem.
Megráztam magam, és segítettem Sophie anyjának a helyére igazítani a fátylat. Sosem hittem volna, hogy az élet akkora szemétláda, hogy azt szánja jövőmnek, hogy éppen annak az embernek segítek abban, hogy tökéletesen nézzen ki a nagy napján, akinek a kezébe adom az igaz szerelmem életét. Mintha valami elcsépelt szappanoperát néznék. Ami mellesleg egyre többször fordul elő velem.
*
- Hát eljöttél... - egy virágos boltív alatt gubbasztottam, egy félig üres üveg chardonnay-val a kezemben. A harmadik ilyen üveggel a kezemben. A Freeman gyerekek betartották ígéretüket, vacsora után színes virágokkal és fonatokkal egészítették ki a fülig érő; burgundi vörös hajam.
- Meghívtál.
- Nem volt kötelező.
- A feleséged koszorúslánya vagyok - végigsimítottam a barackszínű ruhámon, és ügyetlenül Benedictre mosolyogtam. Sóhajtva szántott végig barna tincsein, a gyér fényben megcsillant a karikagyűrű az ujján, amitől a szívem szakadt meg. Én döntöttem így. Nincs jogom, hogy szomorú legyek miatta.
- Köszönöm, hogy vállaltad. El sem tudom képzelni, mennyire nehéz lehet most neked...
- Tessék? - a másodperc tört része alatt ment fel bennem a pumpa.
- Hiszen elvettem valakit...
- Ez pedig egyenesen arányos azzal, hogy számomra megáll az élet? Ha te nem vagy velem, nekem már nem is lehet jó? Hát képzeld! Jó életem van!
- Sajnálom, nem így értettem - lágyan próbált nyugtatni, de túl sokat ittam ahhoz, hogy tisztán gondolkozzak. A boroknak hála, csak azt hallottam, hogy ő volt a valaki az életemben, és most, hogy ezt elveszítettem, egy senki vagyok.
- Ó, dehogynem! Pontosan így értetted! Mondok neked valamit; Benedict Cumberbatch! Jávor Vivien vagyok, az egyetlen kibaszott Sherlock a világon. Te mit tudsz felmutatni? Hogy eljátszottál egy szociopata zsenit? Nagy dolog, én a való világban is az vagyok - mérgesen pattantam fel, egy pillanatra elveszítettem az egyensúlyom az alkoholtól. Benedict utánam kapott, de kirántottam a karom az övéből - Azt hiszed, én nem éltem tovább az életem? Képzeld, igen! Hazamentem, hogy megvédjelek, leszarva azt, hogy sehol nem vagyok nagyobb veszélyben, mint otthon. Mit ad Isten, megint majdnem meghaltam! A világ végén sem tudok elbújni, mert mindenhol vagy a rendőrség édesget magához, vagy egy régi ellenségem akar megölni, de én persze megyek, mert te is célpont voltál! Erre mit csinálsz? Mit csinál a nagy Benedict Cumberbatch, korunk hőse, a nagybetűs színész? Meghív az esküvőjére! Tudod, honnan jöttem? Jakartából, bazd meg! Félbehagytam egy ügyet, hogy itt legyek a nagy napodon, és neked erre az a válaszod; hogy sajnálsz! Képzeld el, nem kell sajnálnod! Van fegyverem, fedél a fejem felett, és állandóan kapok ügyeket a világ minden pontjáról. Tudtad, hogy amíg te azzal voltál elfoglalva, hogy keresed az igazit, és az Oscaron szelfizel, én felégettem az ukrán prostimaffiát? Elkaptam egy sorozatgyilkost, és beépültem fél évre a legkeményebb gyémántkereskedők közé, te meg éltél, mintha nem lett volna holnap. Tájékoztatlak, hogy nekem nem mindig volt biztos, hogy lesz. Tudod, hogy reagáltam rá? Egy szaros öngyújtó fényénél tanultam meg négy nyelvet, hogy Észak-Korea elhiggye a meséimet, és ne lőjenek azonnal agyon, ahogy átléptem a határt! Ne merj sajnálni engem!
Benedict hangtalanul tátogott a monológom végén, én annyira kifulladtam, hogy a térdeimre kellett
támaszkodnom. Most már nem akart a segítségemre sietni, csak bámult rám. Nézett a színváltós szemeivel, a tekintetét éreztem a fejem búbján. Lassan emelkedtem fel, a borosüveget a kezébe nyomtam, sarkon fordultam, és faképnél hagytam. Hangosan puffogtam, míg a füves mezőn át igyekeztem a kocsimhoz, több-kevesebb sikerrel. Eszembe jutott, mikor hasonlóan kacsáztam magassarkúban Gábor holttestéhez. Kavics, vagy füvesített park, igazán mindegy. Hiányzik Hubbard, ő most pontosan tudná, hogyan nyugtathatna le.
*
- Vivi? - abban sem voltam biztos, hogy itthon van, mikor ráfeküdtem a csengőjére. - Mit keres maga itt? Hajnali fél három van. Jöjjön -átkarolta a derekam, és a kis konyhába kormányzott, ahol lerakott egy székre.
- Benedict Cumberbatch esküvőjéről jövök - csuklottam egyet, és követtem a szemeimmel, ahogy leül velem szemben. Mindkettőnknek töltött egy-egy pohár gint.
- Ezért vezetett idáig részegen? - nagyot kortyolt az italából, és egyik szemöldökét felvonva nézett rám.
- Szerettem őt... - akkorát sóhajtottam, hogy Hubbardot biztosan megcsapta az alkoholszagom.
- Tudom.
- Honnan? - most rajtam volt a sor, hogy felhúzzam a szemöldököm, csak én nem vagyok olyan menő, hogy az egyikkel tegyem, így egyszerre mindkettő szaladt a homlokom közepére.
- Nem vagyok vak... Meg hülye sem. Olvasok újságot is.
- De hát, azok csak pletykák voltak...
- Minden pletykának van valami alapja.
- Ez igaz - egyetértően bólintottam, és felhörpintettem a poharam tartalmát, amit Hubbard szó nélkül töltött újra.
- Mit csinált mostanában?
- Ezt-azt - vállat vontam. - Legtöbbször csak próbáltam túlélni.
- Ahogy látom, egész jól ment. Bár a haja megsínylette.
- Ja, hogy ez? Paróka... - fogtam, és levettem, a lányok virágai a padlóra hulltak. - Nem tudhattam, ki neszelte meg, hogy Angliába jöttem. Jobbnak láttam, ha kicsit álcázom magam. Maga hogy boldogul?
- Koreába megyek. Jövő héten.
- Ejha! De ugye nem Északra? Borzalmas hely... Alig lehet megheckelni az internetet... - jóízűen nevetett fel érdes hangján, ami úgy hiányzott.
- Ne izguljon, Délre megyek... A helyi rendőrség tanácstalan, és engem kerestek. Pontosabban minket.
- Minket?
-Magát, és engem.
- Mit akarnak tőlünk?
- Nyilván,hogy kapjuk el a tettest. Talán a sors vezette magát ide - oldalra döntötte a fejét, és mélyen a szemeimbe nézett.
- Nyilván... Aztán seprűre pattant, és meg sem állt a gyémánthegyen kacsalábon forgó palotájáig... Azt hittem, maga ennél okosabb.
- Ha hallotta volna, mi után kutatok, maga is elkezdene hinni.
- Milyen ügyről van szó? - még az alkohol sem tudta annyira eltompítani az agyam, hogy ne kapjak rá a csalira.
- Ha velem jön, elmondom.
- Rendben - gondolkodás nélkül vágtam rá. Benedictnek amúgy is kamuztam a Jakartás ügyet. Már hetekkel ezelőtt minden bizonyítékot a nyomozók asztalára csaptam.
- Ennyi? Nem is kell győzködnöm? Mi lesz Jamievel?
- Hónapokkal ezelőtt elveszítettem - úgy hangzott, mintha meghalt volna, és Hubbard maradjon is csak ebben a tudatban.
- Sajnálom. De ilyen rövid idő alatt képes lesz mindent lezárni, hogy velem tartson?
- Kérem...Jávor Vivi vagyok, a mobilitás koronázatlan királynője - féloldalas mosolyra húzta a száját, a nappaliba bicegett, hogy megágyazzon a kanapén. A hideg lepedőre vetődött, pár percig még fészkelődött.
- Aludjon a szobámban. Talál pólót és nadrágot a komód felső két polcaiban. Le is zuhanyozhat, magára fér. Reggel megbeszélünk mindent - lecsukta a szemeit, és a támla felé fordult, jelezve, hogy lezártnak tekinti a mai napot. Meglepetten pislogtam, aztán feltápászkodtam, mindenhol leoltottam a villanyokat, és a szobájába mentem. Az utasításai szerint magamhoz vettem a ruhákat, és a fürdőbe mentem. Majd letéptem magamról a koszorúslányruhát, és a zuhany alá álltam.
Azért jöttem vissza Angliába, hogy lezárjak egy fejezetet az életemből, erre helyette nyitok egy újat... De legalább a társaság kellemes.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése