A meggondolatlanság jó buli, amíg nem te vagy az egyetlen, aki megsérül ~ II. rész

*Az előző részt itt olvashatod el*

 Két teljes hónappal ezelőtt tértem vissza Sydneybe, egy ismeretlen zsaru kíséretében, kit már szinte Shanenél is jobban kedvelek. Minden vele töltött pillanat emlékeztet arra, milyen ostoba voltam nem is olyan régen, s lám, most esélyt kapok bűneim kiváltására. Feladhatom Shanet a rendőröknek.
 James megengedte nekem, hogy betekintést nyerjek munkájába, így a nyár maradékát azzal töltöttük, hogy minden lépését követtük annak, a szemétládának. Terveit mindig alaposan meggondolja, apró ötleteiből hamarosan hatalmas, valamint biztosan hatásos módszert fog kitalálni. Esélytelen, hogy az ex börtön nélkül ússza meg.
- Arra gondoltam, hogy a segítségedért cserébe, kapsz valamit - Egy csókot, mondjuk? - Vágom rá, persze csak gondolatban.
- Már így is eleget adtál. Neked köszönhetem, hogy nem kerültem börtönbe, mikor megérdemelném - Megköszörüli a torkát, miközben én már vagy a tizedik körömet teszem meg az íróasztalnál lévő forgós székkel. Nem szeret erről beszélni, mivel nem ért velem egyet. Szerinte csak nem gondolkodtam tisztán, hogy meggondolatlan voltam...
- Nem, ezt a dolgot tényleg mindenki megérdemli.
 A monitor hirtelen villogni kezd, ez pedig csak azt jelenheti, hogy Shane mozgásban van. James azonnal mellettem termed, ujjai sebesen nyomják le egyik billentyűk a másik után. Kódok, számok és  jelszavak segítségével hamar kideríti mit művel az üldözött.
- Egy repülőjegyet vett... Miamiba.
- Miami? Mi lehet ott? - Szavakkal nem válaszol, helyette vállat ránt - Ültél már repülőn? - Kérdése azonnal tudatja velem legfrissebb tervét. Csomagolnom kéne.

 Egy Admiral Vee nevű motelben szállunk meg, mely külsejét nem figyelve egész kellemes hely. Hátsó udvarán medence található, minek partján, a rengeteg napágyon bikinis hölgyek barnulnak, kiket a fürdőnadrágos pasik figyelnek. Miért itt vesztegetik az idejüket, amikor egy köpésnyire van a tengerpart? Vagy miért nem mennek városnézésre?
- Mit nézel annyira? - Lép mellém James.
- Semmit - Egyszerre húzódik mosolyra a szánk - Segítsek kipakolni?
- Inkább menjünk le a partra...
- Tengerpart? Nem dolgozni jöttünk ide?
- Ian csak egy hét múlva érkezik. Hagyunk neki egy kis szabadságot, de amint ideér, mi már lesben leszünk. Addig is érezzük jól magunkat! - Mielőtt ellenkezni tudnék, megragadja karom, s a szobába húz. Körülnézek. Világoskék falak, fekete ajtó és ablakkeret, fából készült bútorok. 
- Csak egy ágy van?
- Én majd alszom a földön.
- De az egyáltalán nem igazságos!
- Az unfairség nem szokott válogatni. - Ebbe már nem kötök bele, hiszen igaza van. Helyette inkább témát váltok.
- Nem furcsa, hogy Ausztráliában most jön a tél, itt pedig éppen a strandra készülünk?
- Nem.
- Most tényleg? - Fintorogva rázza meg a fejét, mire elnevetem magam. Nem beszédes, és ezt nem is tagadja. Titokzatos, dögös, rendkívül okos, ám érzelmeit sosem mutatja ki. Mindent ki kell rángatni belőle, valami azonban mégis megragadott benne. Eltüntette a falakat, amik azt sikoltották "Utáld a férfiakat! Mind! Az összeset!", kényszerített rá, hogy újra szeressek. Szóval megtettem; beleestem megmentőmbe, s erre néma fintora ébreszt rá.

 Estére sikerül csak elszakadnunk a gyönyörű Miami belvárosától és tengerpartjától. Fájós lábakkal, fáradtan térünk vissza a motelba. Már nem ülnek oly' sokan a medencénél, mindössze egy pár, kik egymás szájában próbálják megtalálni a saját nyelvüket.
 Emlékek áradata támad rám, régi, szép élményeimre immáron haraggal és gyűlölettel tekintek vissza. Ez nem csak egy szakítás volt, itt tényleg a tűzzel játszottam, és maga az ördög akart a kutyái elé vetni.
- Köszönöm James... - Lépek be a szobába, elcsípve ezzel a pillanatot, mikor félmeztelenül, az ágyon ülve pillant felém. Nem szól semmit, így folytatom - Köszönöm, hogy megmentetted az életemet.
- Én csupán lelöktelek a felismerés szakadékán - Mosolyodik el. Válasza teljesen hozzáillő. Sosem ad konkrét feletet, minden helyzetet elméletekkel támaszt ki. Ez is csak egy újabb tulajdonság, amelybe beleszerettem, és amit egész további életemben el tudnék viselni.
 Lassú léptekkel az ágyhoz megyek, majd mellé ülök. Gyomromban több milliárd pillangó kel ki bábjából, s mind kiút után kutatva morajlani kezdenek bennem.

- Miután elkaptuk Iant... Velünk mi lesz? Jaj, félre ne értsd, de én abban reménykedem barátok maradhatnánk.

- Ne izgulj - Kezét nyugtatóan helyezi az enyémre, mire pillangóim jobban bevadulnak - Dönthetsz a sorsunkról. Elfogjuk az exed, hazarepülünk, megkapod az ajándékod, utána pedig magad dönthetsz a sorsodról. Végre nem szablyák meg cselekedeteid - Mosolygásra kényszerít kedvessége. Igaza van; már rég irányítottam az életemet.

- Elmegyek zuhanyozni - Ugrom talpra végül, majd a táskámhoz megyek, kimarom belőle a szükséges holmikat, aztán eltűnök a mosdóban. Minden felszerelésemet és ruhámat tőle kaptam, két hónapig élhettem a lakásán és ezek után még ő akar engem megajándékozni? Hogy lehet ez? Hisz meg sem érdemlem.

 A forró víz lemosott rólam mindent, s a gondolataimat is kitisztította, így kellemes érzéssel bújok az ágyba, szemeimre azonban nem jön álom, ezért csak lehunyva tartom őket, miközben megpróbálom magam egy szebb világba repíteni.

 Mögöttem a matrac hirtelen lesüpped, én pedig azonnal rájövök, miért. A másik oldalamra fordulok. James még mindig félmeztelen, szőke hajának alja kissé vizes lett tusolás közben, de még így is tökéletesen áll neki.

- Felébresztettelek? Ne haragudj, csak elfelejtettem megágyazni magamnak a földön, de...

- Nem zavar a közelséged - Vágok szavaiba, magam sem tudom miért. Mosolyra húzódik a szája.

- Nem? - Kérdez vissza, majd közelebb csúszik hozzám - Na, és most? - Megrázom fejem, mire ő megismétli mozdulatát. Már csak néhány centi választja el a két arcot.

- Most?

- Nem - Suttogom. Ekkor ajkai elindulnak, s meg sem állnak addig, míg el nem érik az enyémeket. Csókolni kezdenek romantikusan, mégis intenzíven. Pillangóim azonnal elporladnak, ahogy a határok is. Már nem érdekel Shane, sem, hogy mi lesz, ha visszatérünk Ausztráliába. Most csak a pillanat
számít, mikor kezei elindulnak, s óvatosan lehúzzák rólam pólómat, mely utána a földön köt ki. A
pillanat, mikor James, a szőke isten maga alá fordít, végigcsókolgatja ruhátlan felsőtestem, s mikor végre az összes ruhánktól megszabadulunk.
 Ajkaink egy pillanatra sem szakadnak el egymástól, miközben hagyom, hogy ő irányítson. Hiszen olyan csodálatosan teszi azt. Vigyáz rám, mintha csak porcelánból volnék, nem akar összetörni, nem szeretné ha fájna. Ujjait fejem mellett kulcsolja össze enyéimmel. Kezét néha-néha megszorítom, de mindez csak reflexszerű válasz a boldogságnak, a szerelemnek, valamint neki. Szavak nélkül így próbálom tudatni vele érzelmeimet, vágyaimat, kívánságaimat... Úgy vélem sikeresen.

 Hideg fuvallat szalad végig a szobán, mire testem megborzong, ám egy meleg, puha kéz is azonnal reagál, s befed engem a takaróval. Tulajdonosának arcára pillantok. Nem bírom ki mosolygás nélkül, hiszen mégiscsak velem maradt, most pedig engem néz, miközben alkarján támaszkodik. Megsimítom arcát, majd hozzábújok, arcomat mellkasába fúrva.
 Ekkor - elrontva a pillanatot - James laptopja csipogni kezd. Tudom, hogy el kell húzódnia, én viszont  nem akarok tőle elszakadni.
- Sajnálom gyönyörűm - Súgja, miközben apró csókot lehel a hajamra, aztán lemászva az ágyról, a táskájához siet. Még mindig meztelen, így akad lehetőségem arra, hogy végigmérjem. Szemei a monitorra szegeződnek, de arca aggódóvá válik.
- Mi a baj? - Kérdem.
- Ian elindult. Azonnal készülődnünk kell! - Egy szempillantás alatt kapja magára ruháit, majd cipőjét, így én is gyorsan öltözni kezdek. Fésű híján hajamat hatalmas kontyba kötöm, cipőmre pedig csak út közben jut időm. Esélyem sincs arra, hogy felidézhessem az éjjelt, pedig még mindig a mámorában úszom.
- Ian Ostroff. Sydneyből érkezik a gépe... - Adja át az információkat egy nőnek a vonal túloldalán - Már van egy tervem, viszont beépített emberekre lesz szükségem - Rám pillant, mintha én is része lennék a leleplezésnek. Lehet, hogy én csak erre kellek neki? Mi van, ha ő is hazudott, akárcsak Shane? Mi lesz miután elkapja őt? Az lenne a meglepetése, hogy végül én is a börtönben kötök ki? Tán nem is élném túl az újabb csalódást, megeshet, hogy önként lőném fejbe magam a pisztollyal, melyet James mindig az övénél tárol. 
 A rendőrségnél tömeg vár ránk; nyomozók, járőrök, kommandósok lesik szerelmem összes parancsát.
- Nina, szeretném bemutatni neked Jenssen nyomozót - Egy szőke nő nyújtja felém kezét, kézfogásra várva, én pedig viszonzom azt - Rengeteget segített a nyomozásban - Hát ez igazán remek. Ezek szerint Jenssen kisasszony minden baklövésemet jól ismeri, s mivel rólam mást nem igazán tud, biztosan azt gondolhatja, hogy még Shane oldalán állok. Pedig nem. Megbántam minden egyes percet, amit azzal a szemétládával töltöttem, szóval úgy vélem, hogy az egyetlen, aki itt ítélkezhet felettem, az saját magam vagyok.
- Nagyon örülök a találkozásnak - Szarkazmusát elfelejti elrejteni hangjában, így gyorsan elhúzom a karom.
- Én is - Felelem halkan, elkerülve gyilkos pillantását.
- Mi a terv? - Fordul James irányába az egyik, már idősödő nyomozó.
- Az lehet, hogy Nina már nem bízik Ianben, viszont a férfi még megbízhat a lányban, és ezt most ki is használjunk. Nina banditánk segítségére lesz - James egy fegyvert és egy bilincset nyom a kezembe. Még velem sem beszélte meg a feladataim - Tudod mi a dolgod?
- Majd kitalálom - Vágom rá. A bilincset farzsebembe tuszkolom, míg a pisztolyt övemre akasztom. Furcsa módon egy pillanat erejéig rendőrnek érzem magam, mintha mindig is a jó oldalon álltam volna, ám a gondolat elszáll, mikor Jenssen nyomozó James füléhez hajol, majd azt suttogja; "Biztos, hogy jó ötlet ez?". 
 Már nem látom James válaszát, mert elindulok a bejárat előtt lévő lépcsők felé. Leülök az egyik fokra és ott várom meg akciónk kezdetét.

  Az egész annyira homályos és felfoghatatlan, hogy már el is felejtettem azt, ami pár perccel ez előtt történt. Most eszméltem fel, arra, hogy a fegyverem nélkül futok, valamint rettegek, hogy nem fogom tudni megtenni, azt, amit már egy ideje meg kellett volna. Rettegek, hogy vajon sikerül-e elárulnom Shanet.
 Szinte ugrom a kormány mögé, egyből elfordítva a kulcsot. Shane is huppan mellettem, hátizsákját szorosan ölelve. Az ékszerek ismét fontosabbak bárminél, ezt pedig nem rejti többé álarc mögé. 
- Mire vársz még?! - Ordít rám, mire a járgány kerekei csikorogva vágnak át Miami forgalmas utcáit.
 A város határán túl, egy teljesen elhagyatott helyen állunk csak meg. Egyszerre sóhajtunk fel, mire elneveti magát. Aztán arca hirtelen komollyá válik.
- Igazán kösz a segítséget, - Előkapja fegyverét, felhúzza, majd felém fordítja - de már nincs szükségem rád - Félelemre most nincs időm, okosan kell gondolkodnom. James hamarosan megérkezik az erősítéssel, csak egy kis időt kell nyernem.
- Értem - Felelem a lehető legnyugodtabb hangnememben, ezzel pedig láthatóan meglepem Shanet - Csak el szerettem volna mondani, hogy egyáltalán nem haragszom rád, amiért olyan csúnya módon akartál tőlem megszabadulni. Persze azért könnyebb lett volna elhajtanod akkor, amikor én bementem kifizetni az üzemanyagot, de te sosem voltál egyszerű, és ezt imádtam benned.
- Miért magyarázkodsz?
- Azért, mert te nem teszed! - Leengedi a kezét, rövid időre elgondolkodik - Csak egy utolsó csókot szeretnék... - Teszem hozzá alig hallhatóan. Tudom, hogy minden szavamat tisztán érti, elméletem pedig be is igazolódik, mikor Shane hevesen csókolni kezd.
 Már nem érzem azt, amit régen, s gondolataim is csak James körül forognak. Mi lesz, ha ma tényleg meghalok? El sem mondhattam neki érzelmeimet.
 Ekkor jut eszembe a farzsebem tartalma. Óvatosan húzom ki a fém eszközt, és másodpercek alatt bilincselem oda Shane csuklóját a kormányhoz. Mikor észreveszi, ellök magától, hátam a kocsiajtónak csapódik, én pedig fájdalmasan felnyögök.
- Ribanc! - Emeli fel hangját, majd szabad kezével a fegyvere után nyúl. Próbálom megelőzni, ám mikor észreveszem, hogy reménytelen, kitárom az autó ajtaját, menekülés reményében. Ekkor megragadja copfomat és magához húz. Közelségünket szinte már romantikusnak is lehetne nevezni, azonban a szívemhez szorított fegyver sokat ront a pillanat hangulatán.
- Így is meg tudom húzni a ravaszt - Ránt egyet a láncon, amely összeköti őt és a kormányt - Bebizonyítom - Hirtelen éles fájdalom hasít a bal vállamba, mely könnyeket szöktet szemeimbe, ajkaim közül pedig hatalmas sikolyt rángat ki.
 Shane hirtelen hátrafordul. Többé már nem vagyunk egyedül, én valahogy mégsem érzem úgy, hogy megmenekültem. Kezemet vérző sebemre nyomom, arcom eltorzul a fájdalomtól, testemet a rettegés olyan szinten teríti be, hogy akaratlanul is remegni kezdek.
- Eressz el! - Förmed rám Shane.
- Nem tudlak.
- Mi az, hogy nem tudsz?
- Kulcsot nem kaptam hozzá - Világosítom fel, mire a fegyver újra a mellkasom felé fordul.
- Hazudsz - Összeszorítom szemeimet. Ha nem fogna olyan erősen és ha nem lenne annyira gyors, el tudnék menekülni, így viszont esélytelen. A halált várva fújom ki a levegőt, szemhéjaimat közben egy percre sem merem felnyitni.
 Ekkor eldurran egy pisztoly. Szinte hallom, ahogy a golyó a szívembe váj, mégsem érzek fájdalmat. Shane szorítása azonban elernyed, fegyvere az ölembe hull, s a férfi, kit egykor szerettem holtan rogy össze az anyósülésen. Erőtlenül esem ki az autóból, látásom egyre csak sötétedik. Az utolsó kép, amit látok az a felém rohanó James. Ezek után pedig megszakad a film.

***

- Elárulod végre hová megyünk? - Kérdem, miközben a környéket figyelve próbálok rájönni merre tarthatunk. James nem bír magával, már annyira várja, hogy átadhassa ajándékát, hogy a reptérről egyenesen oda visz. De vajon hol van ez az oda?
- Ha elmondanám nem lenne meglepetés, nemde?
- Igazad van.
- Mint mindig - Kacsint, aztán leparkol egy roppant ismerős ház előtt - Megjöttünk - Kiszáll, majd kinyitja nekem a Range Rover ajtaját. Akárcsak az első találkozásnál. Követem őt, s mikor az ajtóhoz érünk kopog. Az azon díszelgő Filkins felirat tudatja velem mi történik. Megragadom James kezét, ám mikor  épp elrántanám onnan, a bejárat kitárul, anya jelenik meg mögötte. Szemeim könnybe lábadnak, James száján pedig hatalmas vigyor keletkezik.
- Nina? - Hitetlenkedik anya. Bizonyára apu is meghallotta, mert morzsás arccal lép ki a konyhából. Bemegyek, ők pedig egyszerre ugranak a nyakamba. Felszisszenek, mikor a vállamhoz érnek, hiszen sebem még nem gyógyult be.
 Anyu egyből a konyhába vezet, étellel, teával, valamint süteménnyel kínál. Eközben apu Jameshez fordul.
- Ön bizonyára Forman nyomozó. Telefonon már beszéltünk... - James nem válaszol, de elég jól ismerem ahhoz, hogy tudjam; ez azért van, mert bólintott - Éhes?
- Akárcsak egy farkas - Vágja rá, aztán ő is csatlakozik közénk. Sosem láttam még ennyire lazának. Nevetgél, viccelődik, vigyorog, mesél, ezek után pedig burkoltan, de szerelmet vall és nekem ennyi bőven elég. Nem mondta azt szó szerint, hogy szeret, de nem is várom el tőle. Hiszen mégiscsak a szüleimnél vagyunk...  

____________________________________________

Úgy vélem most fejeztem be az eddigi leghosszabb novellámat. Már nagyon vártam, hogy vége legyen, de csak mert rettentően kíváncsi vagyok a véleményetekre. Mit gondoltok Jamesről? Hot or Not? 

Dragonfly B.