Őszintén szólva, ezt a novellát sosem terveztem. Ezen novella olyan események feldolgozása, amelyek az ismerősi körömben nagy gabalyodást okoztak, és bár spoilerezek, ha ezt mondom, de a vége közel sem a vége.
Számomra fontos ez a néhány sor, és talán ha megoldódik az ügy, egy újabb szösszenet is születhet belőle, de addig is itt vannak az előzmények, a jelenlegi állás, és szerintem, a történet vége; enjoy!
xx, Elly
U.i.: A történet bár fiktív szereplőkkel, de valós alapokon nyugszik. Kérlek ehhez mérten bánj vele! :-) A rádiózás csak alternatív módja a történet bemutatásának, de jelen pillanatban ebben vagyok leginkább otthon, nézzétek el nekem.
***
Ismered az érzést, amikor vágysz valamire, de pontosan tudod, hogy nem lehet a tiéd, ennek ellenére ragaszkodsz hozzá, mert azt hallottad, ha elég erősen akarunk valamit, az valóra válhat?
Ismerem az érzést. Te ne akard.
Amikor az ember kilép a nagybetűs életbe, nem minden úgy történik, ahogy azt szeretné. Pontosan így volt ez Adelaide Wailersszel is. Pontosan tudta mit akar az élettől, hogy mit várhat tőle, arra mégsem volt felkészülve, hogy a tökéletes nagyvárosi élet kapujában, a kulccsal a kezében, egyszer csak fordul vele a világ, és visszakerül a kiindulóponthoz.
- A pénz nagy úr...
- Ettől függelenül a leghülyébb döntés, amit valaha hoztál - Jane újabb dobozt bontott fel, amiben főleg könyvek, és iskolai jegyzetek voltak. Leda csak a szemeit forgatta:
- Nem maradok itt örökre. Csak amíg feltétlenül muszáj. Mit vársz, hogy majd hozzámegyek egy mezőgazdászhoz, és a gyerekeinknek ugyanaz lesz az általános iskolai tanára, mint a szüleinek? Nem... Erről szó sincs. Ez csak átmeneti.
- Ez eléggé úgy hangzik, mintha csak magadat nyugtatnád.
- Talán így is van...
- Helló! Na mi a helyzet? - George. Az egyetlen kapcsolata a külvilággal. Már el is felejtette, hogy nemsokára lejár a munkaideje.
- Meg is jöttél? Semmi extra. Egy csomót bakiztam ma...
- Aztán kit érdekel? Benn maradsz kettesen?
- Nem csinálok semmit... Oké.
- Lehet, hogy Brian is benéz, szabadnapos.
- Mondtam, hogy nem leszek a perverz, pihent agyú hármasotok egyetlen női tagja, kvázi céltábla -
Leda tisztában volt vele, hogy nem ez az ok, amiért akadékoskodik Brian személyével. Brian Morrison az az ember, akiért érdemes felkelni, aki foglalkozik vele, aki törődik a lánnyal, aki egy kicsit is úgy tesz, mintha érdekelné őt. Csakhogy ennek az érdeklődés semmiféle olyan érzelmet nem foglal magába, amilyeneket a lány táplált mégis a férfi iránt. - Mégis mit jelent az, hogy lehet hogy benéz?
Leda tisztában volt vele, hogy nem ez az ok, amiért akadékoskodik Brian személyével. Brian Morrison az az ember, akiért érdemes felkelni, aki foglalkozik vele, aki törődik a lánnyal, aki egy kicsit is úgy tesz, mintha érdekelné őt. Csakhogy ennek az érdeklődés semmiféle olyan érzelmet nem foglal magába, amilyeneket a lány táplált mégis a férfi iránt. - Mégis mit jelent az, hogy lehet hogy benéz?
- Hogy itt van! - csendült fel a lány mögött Morrison. Leda szíve nagyot dobbant, és hirtelen nagyon fontos dolgot talált a jegyzetei között, hogy a két férfi ne lássa mennyire elpirult már csak Brian jelenlététől.
*
Brian Morrisonnak egyetlen szépséghibája volt. Leda apja lehetne.
Tényleg olyan volt, mint Harrison Ford. Amikor először találkoztak, azt hitte családja van, és tulajdonképpen nem is keltette fel az érdeklődését. Később kiderült, hogy feleségről és gyerekről szó sincs, sőt, szerelemről sem. Ő a zenébe szerelmes. Nem tudta, mikor kezdte el érdekelni, mégis volt valami, amitől a férfi arca, mozdulatai folyamatosan ott motoszkáltak a tudatalattijában. Vele álmodott, vele kelt, feküdt, és csak úgy néha gondolkodott a férfiról. Mit csinálhat, milyen civilben, a hétköznapokban? Csak azt tudja róla, hogy hatalmas lézerharcos, szereti az utazós dokumentum filmeket, és hatalmas Underworld rajongó, ahogy a lány is. Ezenkívül csak a lazán begombolt fehér ingjeire, a barna hajára, és jádezöld szemeire gondolt vele kapcsolatban.
Hogy lehet mégis, hogy ennyire a hatása alá került? Igaz, amikor a rádióhoz érkezett, erősen szorított, hogy legalább valaki jól nézzen ki, de erről a George-al való találkozása után teljesen lemondott. Mégis a google lesz a legjobb barátja, Dominic Cooper képeivel. Még amikor először találkoztak, sőt, hetekkel később sem érdekelte Brian. Egy volt a többi műsorvezető közül, akiknek a nagy részét éppenhogy elviseli. Aztán mégis... Már arra sem emlékszik, miért kezdtek beszélgetni. Arra sem, egyáltalán érdekelte-e, amit a férfi neki mond. Valószínűleg nem. Túlságosan elfoglalta a kisváros álmossága, és a kezdődő alkoholizmus legyőzése, amit a totális semmittevés váltott ki belőle.
Eleinte csak a rádió volt a téma. A szerencsétlen munkatársak, akik három szavas mondatoknál nehezebbeket nem vállalnak, az elavult technika, a főnök tehetetlensége, vagy inkább nemtörődömsége. Aztán a teljesen átlagos ki mit szeret témák, kuytákról, macskákról, pizzáról. Amiről egy vadidegennel is beszél az ember, ha már egymás mellett ülnek a kávézóban, és nagy a valószínűsége, hogy soha többet nem látják egymást. Természetessé vált, hogy Brian mindent tud. Hogy éppen fürdik, hogy most hajat szárít, hogy szárított mangót rágcsál a Testvérbosszú közben, és a fogába ragadt néhány falat. Hogy összefröcskölte magát gránátalmavágás közben, és hogy nem lett tökéletes a muffin, amit sütött. Ez fordítva is igaz volt. Leda tudta, milyen teát ivott éppen a férfi, milyen gyógyszert, és mikor kell beszednie az infuenzájára, mikor vitte a kutyáit sétálni, és mit csinál éppen a macskája. Milyen gyertyát gyújtott fürdéshez, és milyen béna beceneveken agyal, amikkel később a lányt szekálhatja.
Minden apróságot tudtak egymásról, mégsem számított. Leda úgy érezte, végre valakivel érdemileg tud dolgokról beszélgetni. Az sem érdekelte, ha néha flörtölnie kellett a férfival, hiszen komolyan egyikük se gondolta. Legalábbis egy ideig...
- Szóval bejön Brian? - George sosem kertelt. Talán ezért is lettek barátok. Mindegy volt milyen eszközökkel, de egymásnak sosem hazudtak, vagy ferdítették el a valóságot. Kíméletlen őszinteség, és a humor volt az, ami összekötötte őket.
- Hogy érted ezt? - a tetőn álltak, ez közelebb van, ha rágyújtanak, mint lemászni az épület elé.
- Csak kérdezem. Jane nagyon érdeklődött a múltkor, hogy itt van-e, és látom, hogy nézel rá.
- Hogy nézek rá?
- Belepirulsz a mikrofonba. Mintha Coopert néznéd valamelyik filmjében.
- Dominic sokkal fiatalabb nála, és nem utolsó sorban jobban is néz ki. Sehogy nem nézek rá. Az apám lehetne...
- Kit érdekel?
- Ne tömd hülyeségekkel a fejem. Elég, ha Jane teszi.
- Ki gondolta volna, hogy ő az értelmi szerző... - George fintorogva szívott mélyet a cigarettájából. Nem kedvelte Jane-t, de csak ők ketten vannak itt Ledanak a purgatóriumban, néha kénytelen elviselni. - Ettől függetlenül még gerincre vághatna. Csak mondom. Rátok férne.
- Felejtsd el! - a lány határozottan rázta a fejét, szőke haja táncolt a feje körül, már amennyit a sapka engedett, és nagyon remélte, hogy az első füllentését George nem veszi észre. A fiúra sandított, de az nem szólt semmit. Tisztában volt vele, hogy jobb elviccelni a témát, semmint Leda komolyan vegye Briant. A férfi nem neki való. Mindketten George barátai, nem akarja, hogy egyik megbántsa a másikat. Látta Leda szemében. Magának sem akarja bevallani, de nem közömbös neki Brian. - Na menjünk. Meg kéne szólalni.
- Nem is hagytok szóhoz jutni... Nem vagyok fogyatékos, mint az előző csaj, de már értem, miért csak két szavas mondanivalója volt. Többet nem hagytatok neki.
- Ez kamu. Csak nem tudott beilleszkedni. Mi tök faszán elvagyunk.
- Királyul - Leda a szemeit forgatta, és követte társát a stúdióba.
A klasszikus filmek volt a téma. Végre valami, amiben a lány is otthon van. Egy picit konyít a csillagászathoz, és a tudományokhoz, de mellette a két férfi folyamatosan magyaráz, esélye sincs megszólalni. A filmek viszont igazán az ő terepe. Tanulta, imádja, csinálja. Ő a Harry Potter generáció, de régebbre nyúltak vissza, így végre beszélhetett vagy másfél percet folyamatosan. Házibuli. A nyolcvanas évek francia dzsörzé filmje, ami a maga egyszerűségével ragadta meg a nézőt, és kultuszt épített maga köré, olyan felejthetetlen neveket kiemelve, mint; Sophie Marceau, vagy Lambert Wilson.
Igazán büszke volt magára. Hazafelé, fejhallgatóval a fején, amiből Die Antword üvöltött, bugyuta mosollyan az arcán pörgette végig az estét, kielemezve az összes megszólalását. Egész jó volt ma. Igyekezett érdemben hozzászolni a témákhoz, olyanokról beszélni a saját műsoridejében, ami mást is érdekelhet, és talán hasznos is, és a zenékkel is rendben volt. A mai egy jó nap volt, még a purgatóriuhoz képest is.
Ledobálta a cuccait, és ment egy kört az üres lakásban. Csak az életnagyságú Dominic Cooper kép várta otthon, ahogy mindig.
Aznap este a két férfivel álmodott. Dominic végre elérhetővé vált. Visszaköltözött a fővárosba, és összefutottak. Beszélgettek, mint két civil. Aztán felbukkant Brian, hogy visszavigye. Ne akart menni. Még Briannel sem. A főváros az igazi otthona. Itt mindene megvan, és az sem zavarná, ha csak kenyéren és vizen élne, hogy fenn maradhasson. Nem akart visszamenni. Szerette a várost, és végre itt volt Dominic is, akiről "A nagy kvízválasztó" óta álmodozik. Miért választaná Briant, aki semmi jelét nem adja annak, hogy érdekelné, nem érez semmit iránta, csak esetleg kell a műsorába. Nem megy vele vissza.
Aztán belenézett a jáde szempárba. A vizenyős tekintet tele volt érzelemmel, a lány felé nyújtott karok szenvedélytől remegtek. Leda kósza lépést tett a férfi felé, válla felett Dominicre nézett vissza, aki komolyan, kiskutya szemekkel méregette, és némán kérlelte a maradását.
Ő mégis Brian felé indult.
*
Ez nem mehet sokáig íg tovább. Leda hirtelen kelt fel az ágyából, néhány párnát lesöpört a lábával, a plüssmalacát a földről szedte össze. Az álma még ott lebegett az agya eldugott sarkaiban. Akkora címeres ökör nem lehet, hogy tényleg ezt a porfészket válassza, a város helyett, egyetlen férfi miatt, akiben nemhogy nem biztos, de teljes bizonyossággal megvan győződve róla, hogy semmit nem érez barátságon kívül.
A következő hetekben nagyon igyekezett kerülni a férfit, és csak a legszükségesebb dolgokat
megbeszélni vele. Nagyon könnyen elkerülhette volna, ám a férfi cseppet sem kívánt változtatni a temérdek üzenet mennyiségén, és az apró-cseplő dolgok megosztásán amitől igazán nehéz volt nem kapcsolatba lépni vele. Ha Leda nem válaszolt rövid időn belül, vagy próbált hideg maradni, Brian kérdőre vonta. Nem volt jó így. Leda szenvedett a helyzettől, és ezt a környezete is észrevette. A kisváros borzasztó szociális hiányosságaival takarózott, de nem tudta tagadni még magának sem, mennyire másról van szó.
El kell mennie. Vissza kell mennie az életébe. Vissza kell mennie Londonba, még akkor is, ha soha nem találkozik csodálatos módon Dominic Cooperrel, és nem kaparintja meg azonnal az álommelót. Inkább kezd mindent a legelejéről. Nincs több türelme, idegszála, sem elég ellenálló mája az itteni élethez. Ez nem neki való. Nem maradhat ezen a helyen, még addig sem, amíg tervezte.
El kell mennie.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése